Szegedi Szakképzési Centrum

SZC logo
  • Intézményeink
  • Hírek
  • Galéria
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Felnőttek szakmai oktatása


Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Intézményeinkben az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult. Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Ács illusztráció

Ács

Építőipar


Alternatív járműhajtási technikus illusztráció

Alternatív járműhajtási technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Asztalos illusztráció

Asztalos

Fa- és bútoripar


Bádogos illusztráció

Bádogos

Építőipar


Burkoló illusztráció

Burkoló

Építőipar


Cukrász illusztráció

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Divatszabó illusztráció

Divatszabó

Kreatív


Épületgépész technikus illusztráció

Épületgépész technikus

Épületgépészet


Erősáramú elektrotechnikus illusztráció

Erősáramú elektrotechnikus

Elektronika és elektrotechnika


Faipari technikus illusztráció

Faipari technikus

Fa- és bútoripar


Festő, mázoló, tapétázó illusztráció

Festő, mázoló, tapétázó

Építőipar


Fodrász illusztráció

Fodrász

Szépészet


Fotográfus illusztráció

Fotográfus

Kreatív


Gépi és CNC forgácsoló illusztráció

Gépi és CNC forgácsoló

Gépészet


Gépjármű-mechatronikai technikus illusztráció

Gépjármű-mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Grafikus illusztráció

Grafikus

Kreatív


Gyermek- és ifjúsági felügyelő illusztráció

Gyermek- és ifjúsági felügyelő

Szociális


Hegesztő illusztráció

Hegesztő

Gépészet


Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő illusztráció

Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő

Épületgépészet


Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus illusztráció

Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus

Kereskedelem


Járműfényező illusztráció

Járműfényező

Specializált gép- és járműgyártás


Karosszérialakatos illusztráció

Karosszérialakatos

Specializált gép- és járműgyártás


Kárpitos illusztráció

Kárpitos

Fa- és bútoripar


Kereskedelmi értékesítő illusztráció

Kereskedelmi értékesítő

Kereskedelem


Kereskedő és webáruházi technikus illusztráció

Kereskedő és webáruházi technikus

Kereskedelem


Kertész illusztráció

Kertész

Mezőgazdaság és erdészet


Kéz- és lábápoló technikus illusztráció

Kéz- és lábápoló technikus

Szépészet


Kozmetikus technikus illusztráció

Kozmetikus technikus

Szépészet


Kőműves illusztráció

Kőműves

Építőipar


Környezetvédelmi technikus illusztráció

Környezetvédelmi technikus

Környezetvédelem és vízügy


Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő illusztráció

Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő

Épületgépészet


Logisztikai technikus illusztráció

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Magasépítő technikus illusztráció

Magasépítő technikus

Építőipar


Nyomdaipari technikus illusztráció

Nyomdaipari technikus

Kreatív


Oktatási szakasszisztens illusztráció

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Pénzügyi-számviteli ügyintéző illusztráció

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Pincér - vendégtéri szakember illusztráció

Pincér - vendégtéri szakember

Turizmus-vendéglátás


Rehabilitációs terapeuta illusztráció

Rehabilitációs terapeuta

Egészségügy


Sportedző (a sportág megjelölésével) - sportszervező illusztráció

Sportedző (a sportág megjelölésével) - sportszervező

Sport


Szakács illusztráció

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Szárazépítő illusztráció

Szárazépítő

Építőipar


Szigetelő illusztráció

Szigetelő

Építőipar


Szociális ápoló és gondozó illusztráció

Szociális ápoló és gondozó

Szociális


Szociális és mentálhigiénés szakgondozó illusztráció

Szociális és mentálhigiénés szakgondozó

Szociális


Szociális és rehabilitációs szakgondozó illusztráció

Szociális és rehabilitációs szakgondozó

Szociális


Szoftverfejlesztő és -tesztelő illusztráció

Szoftverfejlesztő és -tesztelő

Informatika és távközlés


Textilgyártó illusztráció

Textilgyártó

Kreatív


Vállalkozási ügyviteli ügyintéző illusztráció

Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Vegyész technikus illusztráció

Vegyész technikus

Vegyipar


Villanyszerelő illusztráció

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Vízügyi technikus illusztráció

Vízügyi technikus

Környezetvédelem és vízügy




  • KIM
  • IKK
  • Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Szegedi Szakképzési Centrum

      6725 Szeged, Kálvária sugárút 84-86.

    • Telefon: +36 62 554 560

      E-mail: info@szakkepzesszeged.hu

      OM azonosító: 203052

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000134 | B/2020/002829


    2023Szegedi Szakképzési Centrum