Hírek
Túl vannak a központi írásbeli felvételin a középiskolába készülők-Interjú a vizsgán résztvevő diákokkal
Január 21-én, szombaton írták meg a középfokú felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra jelentkező diákok. Az írásbeli vizsgán részt vevő tanulóknak magyar nyelvből és matematikából 45-45 perces, 50-50 pontra értékelhető központi írásbeli feladatlapot kellett k

Most mindenki a február 10-ét várja, ugyanis akkor lesznek láthatóak az írásbeli felvételi eredmények
Január 21-én, szombaton írták meg a középfokú felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra jelentkező diákok. Az írásbeli vizsgán részt vevő tanulóknak magyar nyelvből és matematikából 45-45 perces, 50-50 pontra értékelhető központi írásbeli feladatlapot kellett kitölteniük. Az eddigi eredmények szerint a matematika nehezebbnek bizonyult a vizsgázók számára, míg a magyart a vártnál könnyebbnek gondolják. Interjúnkban a felvételiről, a megjelölt iskolákról, és jövőbeli terveikről beszélgettünk két 9. évfolyamra jelentkező tanulóval.
Kitti és Kristóf jelenleg a Béke Utcai Általános Iskola tanulói.
Hogy indult a szombati napotok?
Kitti: Miután otthon elkészültem, elindultunk megírni a felvételit. Jó volt, hogy ismerősökkel is találkoztunk, volt egy kis időnk beszélgetni, ez megnyugtatott.
Kristóf: Ébredéskor még nem izgultam, de amikor a felvételi helyszínére értünk, már rám tört az izgatottság.
Minden rendben volt a felvételi során?
Kitti: Összességében igen, de láttam olyan diákot, aki nagyon szorongott. Egy felügyelő tanár végig bent volt a felvételin, mi pedig síri csendben elkezdtük kitölteni a feladatlapot.
Kristóf: Igen, minden rendben volt. A magyarral kezdtünk.
A magyar vagy a matematika volt számotokra a nehezebb?
Kitti: Egyértelműen a matek. Olyan feladatok is voltak, amikre nem készültünk és több éve nem voltak a feladatsorok között. A 9-es feladatnál eléggé megijedtem, a térgeometria nem az erősségem.
Kristóf: A matek nehezebb volt élesben, mint amikor otthon gyakoroltam. Úgy érzem, jobban is sikerülhetett volna, többet vártam magamtól.
Melyik iskolát és melyik szakot jelöltétek meg elsőnek?
Kitti: A Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikumot, azon belül az idegen nyelv szeretete miatt a nyelvi orientáció szakot választottam, ahol angolul és németül tanulhatok.
Kristóf: Én a Szegedi SZC Vedres István Technikumot jelöltem meg elsőnek és a Magasépítő technikus szakot.
Miért választottátok ezeket az iskolákat?
Kitti: Mert a családomnak is van tapasztalata és javasolták, hogy ide jelentkezzek. Az itt tanult pénzügyi ismeretekkel és nyelvtudással könnyebben elhelyezkedhetek majd.
Kristóf: Mert építész szeretnék lenni és ezt a Vedresben tudom megtanulni. Emellett nagyon tetszik az iskola építészeti stílusa és az igazgató úr is nagyon szimpatikus volt számomra.
Meséljetek a jövőbeli céljaitokról!
Kitti: Ha leérettségizek, szeretnék elvégezni egy lakberendező tanfolyamot, mert nagyon szeretem a belsőépítészetet és szívesen foglalkoznék vele a jövőben.
Kristóf: Szeretnék házakat tervezni és nyelvvizsgát szerezni.
Végül pedig a nehéz nap után, hogyan jutalmaztátok meg magatokat?
Kitti: Hazamentem és megnéztem egy új részt a kedvenc sorozatomból.
Kristóf: Én a számítógépemen játszottam.
A megkérdezett diákok elmondása szerint a matematika bizonyult nehezebbnek, de úgy gondolják elérték azokat a pontokat, amelyek szükségesek, hogy az elsőnek megjelölt iskolába felvételt nyerjenek. Azok a tanulók, akik szombaton igazoltan maradtak távol, január 31-én írhatják a pótfelvételit. Szeretnénk nekik a Szegedi Szakképzési Centrum nevében sok sikert kívánni, azoknak, akik pedig már túl vannak rajta, gratulálni.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Elérhetőek a végleges felvételi eredmények
Nem kell tovább izgulni, hogy sikerült-e a felvételi.
Szegedi SZC

Lemorzsolódás helyett karrier
A helyettes államtitkár a szakképzés nyújtotta lehetőségekről tájékoztatott
IKK

Sorrendmódosítás
Az iskolai jelentkezési sorrend módosítása március 25–27. között lehetséges!
IKK